Így kezdődött minden...

 A szerző megjegyzése

Azok az olvasók, akik nézték a sorozatokat is a Rosewood városban, észrevehetik, hogy a történet kedvéért kissé megváltoztattam. Ez a történetem a két sorozat után játszódik, ahol ugyan ebben a városban öt fiatal lánynak vannak sötét titkai.
És ott lesz A-akiről még én magam sem tudom ki lesz. 😀

Lightning Bri

Az igazságot, mint a Napot, kizárhatod
Néha, el mégsem tűnik.

Elvis Presley

2004.május.24

Időnként, ha behunyom a szemem, egy puskát tartok a kezemben. A kezem aprók, az ujjaim idegesen remegtek.
A puskát magam előtt tartottam, az ujjaim a ravaszon. A hangjától, megsüketültem egy pillanarra
Látomásomban egy lány fölött állok. A puska csöve felé mutat. Szája nyitva, szeme a semmibe meredt fénytelenül. Mellkasa vértől vöröslik.
Szüleim berohantak a lakásba.
- Mit csináltál? - üvöltik, ahogy meglátnak.
Apám a  földre zuhan, karjába veszi a lányt, és felnéz rám, arcán a sokk és rettenet addig ismeretlen keveréke.
Sokáig ringatta a lányt, mintha kisbaba lenne. Anyám halkan sírdogált és lassan ő is lehajolt a lányhoz.
Akkor tudatosult benne kit is öltem meg.
A nővéremet.
A szadista bántalmazómat, aki élvezte, ha kínozhat.
A szüleim meg lehunyták a szemüket, ez ideáig tűrtem. 
- Miért nem akadályoztátok meg? - kérdeztem vékony hangon. A szüleim bután meredtek rám, mintha fogalmuk sem lenne miről beszélek. - Miért nem? - kérdeztem szinte üvöltve tőlük.
- Csak testvéri szívódás volt - törte meg a csendet anyám sírva.
Mereven bámultam rá, majd elé toltam a karomat.
- Testvéri szívódás volt ez is? - mutattam felé a csuklóimat. Mindkettőn vágás nyomai voltak, ahogy minden testrészeimen. - A lányotok egy beteg volt, és végig néztétek, ahogy kínoz.
- Nem tudtuk - apám lassan elindult felém, hogy elvegye tőlem a fegyvert, fájdalommal néz rám. Felé fordítom a puska csövét, és végig nézem, ahogy tompa puffanással elterül a padlón. Hideg tekintettel néztem, ahogy csordogál belőle  a vér, és tócsába tömörül össze. Anyám felsikolt, és felrohant az emeletre.
Utána iramodtam.
Ez volt a bosszúm.
Így kezdődött a történetem, de nem így lesz vége, még most kezdődik igazán.

- A -

Együtt

 Megpróbálom még egyszer,

Most jól fogom csinálni,

Nem fogom most feladni, mikor annyit vártam.

Most megmutatom, mit is érzek,

Megnyílok előtted, így látni fogod, hogy komolyan gondolom veled.

Igen, ez az a pillanat, a második esélyre itt az idő.

Meg akarom mutatni neked a szerelmemet,

Ne utasítsd el,

Meg akarom mutatni, hogy már nem félek.

1.

 Erika

Fulladás. Olyan, mikor behunyod a szemed és lemerülsz a víz allá. Nem hallasz semmit, csak a szívdobogásod hangját. 

Dobb, Dobb, Dobb.

Mint egy rossz óment. Egy olyan rossz óment, ami bármelyik pillanatban felrobbanhat.

Utáltam magamat, és így a víz alatt jobban bele gondolva mennyire más lenne minden, ha egyszer csak eltűnék.

Nem hiányoznék senkinek, talán Bellának, de ő mellékes.

Mindnyájunknak megvannak a magunk keresztje. Valakinek kevesebb, valakinek több, nekem az utóbbi jutott, ha a családomra gondolok.

Én voltam a család sztárja, ami néha nehézséget okozott nekem. De megtanultam keményen dolgozni azon, hogy ne legyek olyan felkőlt seggfek, amilyen ők voltak. 

Nagyon furcsa volt az is, nem is hiányoznak nekem. De egy valaki igen. 

Bella...de hát bevallom nem is olyan rossz, hogy távol vagyunk egymástól. 

Persze szeretem őt, mintha a testvérem lenne meg minden, de amit felfedeztem rajta, és amiben még saját magának is hazudik, nekem kezd túl terhes lenni. 

És most először érzem úgy, hogy szabad lehetek. 

- Nahát, nahát! - Egyszer csak észrevettem, hogy valaki a hátam mögé került. - Nem is tudtam, hogy tudsz olvasni. 

Felpillantottam. A szomszéd srácot pillantottam meg, velem egykorú lehet, laza trikót viselt, és rövid nadrágot. 

Elpirultam. 

- Valamivel el kellett foglalnom magam - magyaráztam hadarva, majdnem leharapva a nyelvem, hiszen én nem voltam olyan szelíd, félénk lány. - Kellett egy könnyed olvasmány. 

- Ha ezt nevezed könnyed olvasmának - bökött hetykén Stephen King Tortúra könyvére. - Bár a vége mondhatni jó. - mondta, amikor elmosolyodott lepkék kezdtek el röpködni a hasamban. 

- Van jobb ötleted el tölteni az időt? - kérdeztem vissza. 

A fiú szeme megvillant, mintha egy láng nyelv parázslott volna fel bennük. 

- Reméltem, hogy felhozod - mosolygott. - Szeretnélek meghívni a tábortűzhöz.

Valami mégis visszafogott és nyugalmat erőltettem magamra. - Nem vagyok bünőző, nyugi. 

- Hát... - Úgy tettem, mintha nagyon megfontolnám a kérdést. - ha nem vagy bünőző mit keressel az erdőben? 

A srác szélesen elvigyorodott. - Itt szoktam futni, hétfőn leszek hátvéd a gimiben. 

Egy pillanatra elhallgattam, mert mintha hallottam volna, hogy jönni fog egy új srác. - Amúgy itt a telefonom, ha szeretnéd megadni a számod. 

Elnevettem magam. - Először a nevemet kellene tudnod, nem? 

- Hát azzal is előrébb lennénk. 

- Erika vagyok. Nagymárati Erika. - Elvettem a telefont a kezéből, aztán megláttam mennyi az idő. Basszus kések a táncról. Fenébe! Villámgyorsan bele pöttyögtettem a számom a telefonba, majd kapkodva szedtem össze a cuccaimat. - Bocsi, hogy így elviharzok épp késésben vagyok. 

- Nem gond. Este lenne kedved találkozni? 

Rámosolyogtam. Bellának ígértem el magam, de reméltem most az egyszer megérti, miért nem tudok ott lenni a vizsgáján. 

- Vacsora? 

- Vacsora - helyeselt. - Mekis kaja is vacsorának számít? 

Ismét Elnevettem magam. 

- Ja, és még valami a nevem Martin. 

Ránéztem Martina. 

- Üdv szerény kis falunkban, Martin.

Előszó

 Isabella

Ásotthalom valaha átok háza volt, és már akkor sem volt az a mosolygós kis falu. Ha azonban kicsit hosszabb időt teszünk meg benne, megtapasztaljuk, hogy a sok műmosoly mögött mennyi düh fortyog. Persze minden kis faluban, városban vannak titkok. Az a sok titok egyszer ha felszínre bukkantak rá jövünk mennyi hazugság vesz körül minket. Világ életemben itt éltem, és megdöbbentést okozott, hogy a titkok helyett, nem csak azt találsz, hanem magát a halált. Ásotthalom emellett nagy népművészeti hagyományok faluja is, minden évben megrendezik a karácsonyi karnevál. Ám, az én személyes kedvencem az egyetlen, ami valaha mindig számított Nekem-a szokásos beülés a srácokkal a panzióba. Ilyenkor rendszerint András, Erika és Csenge és Zoltán teletömjük magunkat és nagyokat beszélünk. Mert ott a helyünk, mert együtt akartunk lenni. Őszintén szólva akkor még barátok voltunk, vissza gondolva arra a nyárra, ami megváltoztatott mindent. A srácokhóz csapódtam még tizenhárom évesen, azóta barátok vagyunk. Azóta nem is változott semmmit. Ami engem illett ez a nyár úgy telt el nekem, hogy pillangók százai rekedtek a gyomromban, de nem tudtam, hogy azon a bizonyos napon én leszek célkeresztben. Ez a nyár más lesz, Csenge hamarasan elutazik Athénba. András és Zoli a a fagyizóban dolgoznak. Őszíntén szólva alig láttam őket, ahogy Erikát. Erika készül a híres neves egyetemek egyikébe. És, ami engem illet...idáig úgy teltek a napjaim, mint eddig. Éjszaka kiosontam a tetőre, hogy nézem a csillagokat, és Marlánál dolgozok a pizzériájában, hogy egy kis szebpénzhez jussak, és ne legyek anyám lába alatt. Ebben mindig is jó voltam, mindenki számára a furcsa magányos remete Bella voltam,ami képes volt az erdőbe menni, hogy olvason, vagy távolból figyelek, aztán leírom a gondolataimat.   Ez voltam én, és azon a nyárom minden megváltozott, célkeresztbe kerültem, mert hittem valakinek, és ki álltam mellette, egészen a végsőkig, amiben már az életem is a tét volt.  

Vagyis legalábbis eddig azt hittem ennél rosszabb nem lehet.